Tisztelettel köszöntöm társaságunk honlapján!

Mindig nehéz kérdés egy honlap kapcsán olyan köszöntőt írni, hogy az megragadja az emberek érdeklődését és ne lépjenek tovább egy másik felületre a második sor elolvasása után. Ezért itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy egy nagyon érdekes történetet meséljek el arról, hogyan is valósult meg ez az álom, amit Ön, kedves látogató, a honlapunkon talál.

Nagyapám egy rendkívül okos ember volt, szinte előre látta az egész életem, szerencsémre sok hasznos információval látott el.

Amikor megkérdeztem Tőle, mi is kell a sikerhez, melyre a következő válasz hangzott el:

VÉLETLEN, SZERENCSE és IDŐ.  De ha nagyon akarod, akkor egy kicsit kevesebb IDŐ.

Nem tudom, hogy eléggé akartuk e, de büszkén állíthatom, hogy célunkat megvalósítottuk.

1999-ben véletlenszerűen megvásároltunk 50 hektárnyi (kellően rossz minőségű) szántóterületet műveléshez.
Az induló gépparkunk: 1db MTZ, 1 eke, 1 borona, személyi állományunk pedig 2 fő volt. Az ügyvezető és jómagam.

Ekkor is az alábbi gondolat motivált bennünket: VÉLETLEN, SZERENCSE és IDŐ.  De ha nagyon akarod, akkor egy kicsit kevesebb IDŐ – hát nagyon akartuk.

És kezdett szerencsénk lenni! Tudtunk még vásárolni egy kis területet, aztán még egy kicsit és így tovább. Egyre gyarapodott a birtokunk.

Szerencsére találkoztam olyan emberekkel, akik szakmaisága, az állattartás iránti elkötelezettsége engem is tovább motivált. Így fogtunk bele 2009-ben a szarvasmarhatartásba. Az induló állomány 2009 júliusában érkezett, 60 db Angus üsző volt, továbbá sikerült megvásárolnunk két állattartó telepet.

Ma már több mint 2000 hektár területen gazdálkodunk, továbbá az állatállományunk  meghaladja az 1400 egyedet.
Büszkén állíthatom, hogy jelenleg a Magyarországon egyedülálló feltételek adottak nálunk ahhoz, hogy saját termelésű marháinkat feldolgozzuk és értékesítsük.

 

Tisztelettel,
Hercsik István